TALÁLKOZNI - JÓ KEZDÉS. TÁRGYALNI - HALADÁS. EGYÜTT IS DOLGOZNI - SIKER!

KIK IS VAGYUNK?

Tisztelt Látogató, köszöntjük a futofeny.hu weboldalunkon!

A KORÁD-TRADE KFT. engedéllyel rendelkező villamosmérnök által kivitelezett ledfal / videófal / futófény / fényreklám / reklámfény / fényújság / led tábla / led kijelző gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, igény esetén a helyszínen történő felszereléssel, megépítéssel, beüzemeléssel kiegészítve.
Képzett szakembereink a garancia arra, hogy Ügyfeleink minden esetben korrekt tájékoztatást és segítségnyújtást kapnak a rendelést megelőző kérdések tekintetében, majd a futófény kézhezvételét követő üzemeltetés során is. Termékvásárlást követően support szolgálatunk minden esetben az Ön segítségére lesz. (vezérlőprogram telepítése és oktatása, pillanatnyi elakadás orvoslása) 
Tevékenységünk kezdete óta szinte az összes vállalkozói szegmensből kerültek ki Ügyfeleink, valamennyi esetben vállalkozásra szabott fényreklámot tudtunk rendelkezésre bocsátani.
Ledfal / videófal rendelés előtt minden esetben egyeztetünk a termék iránt érdeklődőkkel, felmérjük az igényeket, lehetőségeket, hogy biztosan a  megfelelő led falra / videó falra essen a választás, hiszen az elégedett Ügyfél a legjobb Ügyfél.
Felismerve az igényt, miszerint a "bizalmi elv" alapján egyre többen szeretnének egy arcot is társítani a megrendelt termék mellé, a telefonon történő konzultáción túl helyszíni felmérésre és személyes megbeszélésre is lehetőséget biztosítunk. 

Bízva abban, hogy a jövőben Ön is bizalmat szavaz nekünk,

Tisztelettel:

Kormos Ádám - ügyvezető 

KORÁD-TRADE KFT.

Villamosmérnökként, és oktatóként eltöltött éveim alatt megtapasztaltam a szakma szépségeit, amely szakértelmet, precizitást és elhivatottságot igényel.

Led kijelzőinket is a felsoroltak szellemében készítjük Ön és vállalkozása számára 1 év elektromos alkatrész, valamint 1 év pixel garanciával.

dr. Farkas Tamás - villamosmérnök

Szolgáltatás és termék előnyök

Mindent magában foglaló szolgáltatás:

- Helyszíni felmérés, tervezés, gyártás, kivitelezés, állandó háttértámogatás, SUPPORT szolgálat, szervíz

- Ledfal / videófal termékeinket engedéllyel rendelkező villamosmérnök gyártja és szervizeli

- Az általunk gyártott ledfalakra / videófalakra minimum 1 év teljeskörű garanciát vállalunk

- Alkatrészellátás, szerviz szolgáltatás a garanciaidőn túl is biztosított

- SUPPORT szolgálat

- Állandó háttértámogatás

- Ledfal / videófal bemutatóterem

Termék:

- Kültéri és beltéri ledfalak / videófalak

- Garantáltan a legjobb minőségű alkatrészekből dolgozunk

- Precíz kidolgozottság

- Alacsony üzemeltetési költség

- Bármely napszakban, minden időjárási körülmény esetén jól látható hírdetési felület

- Ellenáll az időjárás viszontagságainak

- Gyors és egyszerű szöveg, fotó, videó módosítás a ledfalon / videófalon

Görgessen, tudjon meg többet!

Ledfal / videófal

A ledfal / videófal termékek a jelenleg gyártott legmodernebb marketing eszközei a beltéri és kültéri reklámozásnak egyaránt.

Célunk, hogy kiváltsuk a nehézkesen, lassan és körülményesen frissíthető plakátokat, molinókat egy valós időben frissíthető innovatív marketing eszközre, komoly előnyhöz juttatva ezzel Ügyfeleinket.

A ledfalakra kimondottan igaz a ledes témakörben gyakran emlegetett mondás, "tűnjön ki a tömegből".

Fényerejéből és méretéből, dinamikusan változtatható, statikus fotók vagy videók / reklámfilmek megjelenítésére alkalmas tulajdonságaiból adódóan tökéletes marketing felületet amely akár 0-24 órában bevételt termel.

Merjen váltani és próbálja ki a jelen kor legmodernebb reklámozási felületét.

„A sikerért fizet, a terméket ingyen adjuk!”

Ledfalak / videófalak előnyei:

- egyszeri beruházás

- szöveg, fotó és videó megjelenítési lehetőség

- azonnali és egyszerű tartalomfrissítési lehetőség

- egymás után több program is megjeleníthető (több termék reklámozása = több bevétel)

 - szabályozható fényerő

- szoftveresen szabályozható ki-be kapcsolás

- mindösszesen 8 cm termékvastagság

- egyedi / vállalkozásra szabott termék méret 

Modern, látványos SMD kijelzők

A ledfalak / videófalak modern, új technológiával előállított SMD diódákkal készülnek, amely élvezetes és látványos vizuális megjelenítést tesz lehetővé, ellenben a régi DIP ledes termékekkel. Az új generációs, süllyesztett, kocka alakú LED diódák tartósak, távolról is jól látszanak és élvezetesebb vizuális élményt nyújtanak.

A modern LED-ekből álló SMD kijelzőkből tetszőleges méretű ledfalak / videófalak állíthatók össze, amelyek különösen jól mutatnak az épületek homlokzatán, szórakozóhelyek kijelzőjeként vagy nagyforgalmú kereszteződésekben.

A figyelemfelkeltő ledfalaknak / videófalaknak köszönhetően az érdeklődők mindig naprakészek lesznek az aktuális akciókról, kedvezményekről, termék és szolgáltatás kínálatokról.

A ledfal / videófal előnye a többi hirdetési felülethez képest, hogy a felprogramozott szövegezés, fotó és / vagy videó bármikor, pár másodperc alatt egyszerűen módosítható, továbbá bármely napszakban alkalmazható. Nappali időszakban napsütés esetén a fényerőt beállíthatjuk 80-100% közötti értékre, míg éjjel sötétben visszaállíthatjuk 5-20%-ra. A ledfalba / videófalba igény esetén automata fényerőszabályzó is rendelhető, amelynek köszönhetően nem csupán az autós forgalomra vagyunk tekintettel, a led diódák élettartama is nagyban növelhető. 

A kedvező árú, modern, dinamikusan és egyszerűen szerkeszthető  reklámfelületen a statikus megjelenítés mellett szinte bármilyen effekttel ellátott teljes színskálás (full color) szövegezés megjeleníthtő.

Pixeltávolság tekintetében az alábbi ledfal / videófal termékeket gyártjuk és forgalmazzuk:

- 10 mm pixeltávolság

- 8 mm pixeltávolság

- 6,93 mm pixeltávolság

- 5 mm pixeltávolság

- 4,81 mm pixeltávolság

- 3,3 mm pixeltávolság

- 3 mm pixeltávolság

- 2,5 mm pixeltávolság

- 2 mm pixeltávolság

- 1,667 mm pixeltávolság

A pixeltávolság a ledfalon / videófalon található led diódák egymáshoz viszonyított távolságát jelentik. A 10 mm pixeltávolságú terméken a led diódák 10 mm-re helyezkednek el egymáshoz viszonyítva, az 5 mm pixeltávolságú ledfalon / videófalon 5 mm-re.

Sokan esnek abba a hibába, hogy csupán a ledfal / videófalméretére koncentrálnak, holott ugyan olyan fontos a jól megválasztott felbontás. 

Pl. adott egy olyan felület ahol 96*192 cm méretű ledfal / videófal elhelyezésére van lehetőség. Tegyük fel, hogy ezen a terméken videót is szeretnék megjeleníteni. Mivel a méret adott, ahogy az is, hogy videót szeretnék megjeleníteni, egy dolgot kell figyelembe venni a pixeltávolság megválasztásakor: Milyen messze lesz a célközönség, milyen távolságról fogják nézni a ledfalon / videófalon lejátszott videót.     

Miért fontos ez?

Nem mindegy, hogy melyik pixeltávolságú terméket választjuk. Amennyiben a videót legmesszebb 5-6 méterről nézik, ebben az esetben egy 5 mm pixeltávolságú ledfalat kell választani, hiszen kicsi a távolság. Akkor amikor a videó megtekintésére nagyobb távolság is rendelkezésre áll, mondjuk 8-10 méter, ebben az esetben választhatunk egy nagyobb, pl. 8 mm pixeltávolságú ledfalat / videófalat.

A 10-8-6,93-5-4,81 mm pixeltávolságú ledfal / videófal termékek kültérre készültek, de alkalmazhatók beltéren is, a  3,3-3-2,5-2-1,667 mm pixeltávolságú ledfal / videófal termékek kizárólag beltéren használatosak.

Fontos megjegyezni, hogy pl. beltéren, de utcára néző kirakatba célszerű kültéri 5 mm pixeltávolságú ledfal / videófal terméket elhelyezni. A kültéri ledfalaknak / videófalaknak átlag 5500-6000 kandela a fényereje, a beltéri termékeké csupán 800-1000 kandela, így egy napsütéses időben a beltéri termékek nem feltűnőek a kirakatokban. 

A végleges helyszínre telepítendő ledfal / videófal méretét az egyenként 16x32 cm-es led modulok összeillesztésével érjük el. A helyigény felmérése után a fix ledfal / videófal magasságának tervezésekor a 16cm, míg szélességének tervezésekor a 32cm többszöröse az irányadó.

A ledfal / videófal méretének megválasztásakor továbbá érdemes figyelembe venni az annak helyet adó építmény környezetében kiépült infrastruktúrát, a forgalom típusát (autós vagy gyalogos), valamint mindezek távolságát a ledfal / videófal termékhez képest. Autós forgalom esetében érdemes nagyobb méretű ledfalat / videófalat választani, ezen több karakter fér el statikusan (álló, effekt nélküli megjelenítés). Az autós foralomban résztvevőknek nincs ideje és nem is tudnak odafigyelni egy éppen "valamilyen effektet végző" reklámfelületre, őket 2-3 másodperc alatt kell megfogni egy lényegretörő, statikus szövegezéssel, fotóval. Azon helyeken ahol gyalogos forgalmat szeretnénk megcélozni, elegendő a kisebb méretű ledfal / videófal, hiszen haladó szöveg felprogramozása esetén szinte korlátlan mennyiségű karaktert meg tudunk jelenteni, van idő elolvasni. Gyalogos forgalom, buszmegálló vagy olyan helyeken ahol sokat állnak az autósok, érdemes óra és hőfok modult rendelni a ledfalhoz / videófalhoz, mert egy idő után automatikusan a terméket fogják figyelni az arra közlekedők, nagyban növeli a reklámértéket. A minőségi, bevételt generáló reklám szempontjából ez elengedhetetlen.

Fix telepítésű vagy rentál (hordozható) ledfal?

A fix telepítésű és hordozható kivitelű ledfalak / videófalak más-más technológiával készülnek, hiszen az alkalmazási terület is teljesen eltérő. A rentál, vagyis hordozható ledfalak / videófalak kialakítása lehetővé teszi a termékek nagy távolságra történő biztonságos szállítását, továbbá egyszerű és gyors telepítését az adott rendezvényen, kitelepülésen, fesztiválon.

Mind a rentál, mind a fix telepítésű ledfalak / videófalak tetszőleges méretét az úgynevezett led kabinetek egymásra vagy egymás mellé helyezésével érjük el.

A fix telepítésre szánt ledfalak / videófalak általában nagyobb kabinetméretekben készülnek (minimum 96 x 96 cm), tekintettel arra, hogy ezeket a ledfalakat egyszer telepítik a rendeltetési helyére és nem mozgatják a továbbiakban.

A hordozható ledfalak kabinet méretei általában 50 x 100 cm vagy 64 x 64 cm az egyszerűbb hordozhatóság és összeszerelése érdekében.

A hordozható ledfalak tartozéka a gurulós bőrönd, amelyeknek kialakítása lehetővé teszi a biztonságos szállítást földön, vízen, levegőben.

Vezérlési lehetőségek:

Ledfal / videófal termékeinkbe WI-FI vagy UTP vezérlőegységet tudunk elhelyezni. Wi-FI vezérlőegység hatótávolsága körülbelül 10-15 méter, az UTP vezérlőegységé megfelelő UTP kábellel körülbelül 100 méter.

Görgessen, tudjon meg többet!

Termékeink Termékeink

A megrendelt termékeket szinte kivétel nélkül személyesen szállítjuk Megrendelőinknek. A kiszállítás, esetleges felszerelés (amennyiben Ügyfelünk igényli) alkalmával telepítjük a szükséges vezérlőprogramot, továbbá lépésről lépésre ismertetjük annak kezelését. Tekintettel arra, hogy Megrendelőink többsége először találkozik a ledfal / videófal kezeléséhez szükséges vezérlőprogrammal, így annak kezelését 100%-ig nem tudja elsajátítani a személyes találkozó alkalmával. Ez érthető, viszont aggodalomra semmi ok, a vásárlást követő hónapokban, években sem hagyjuk magukra Ügyfeleinket. Weboldalunkról letölthető a TeamViewer távsegítséget nyújtó program, amely segítségével rá tudunk csatlakozni Ügyfeleink laptopjára, be tudunk lépni a vezérlőprogramra segítséget nyújtani. 

Termékeink vezérléséhez az alábbi alternatívákat kínáljuk

Usb / Pendrive vezérlés

10.000 Ft+áfa

Kábeles vezérlés

20.000 Ft+áfa

Wifi vezérlés

20.000 Ft+áfa
Videó vezérlés

Videó vezérlés

40.000 Ft+áfa

Távsegítség program letöltése

A vezérlőprogram megismerésében, kezelésében maximálissan segítséget nyújtunk ahányszor szükséges. Igény esetén a termékeket ingyenesen felprogramozzuk.

Egy színű / 10 pixeles SZTENDERD kijelzők:

Különböző effektekkel kombinálható szövegezések megjelenítésére alkalmas.

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 16x96 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

30000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 16x128 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

40000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 16x160 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

50000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 16x192 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

60000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 16x224 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

70000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x96 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

60000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x128 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

80000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x160 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

100000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x192 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

120000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x224 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

140000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x256 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

160000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x288 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

180000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x320 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

200000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x352 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

220000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x384 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

240000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x416 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

260000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x64 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

60000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x96 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

90000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x128 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

120000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x160 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

150000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x192 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

180000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x224 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

210000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x256 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

240000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x288 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

270000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x320 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

300000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x352 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

330000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x384 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

360000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x96 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

120000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x128 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

160000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x160 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

200000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x192 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

240000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x224 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

280000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x256 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

320000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x288 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

360000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x320 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

400000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x352 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

440000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x384 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

480000 Ft+áfa

1 év garancia

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Termékeink mellett feltüntetett összegek a vezérlőkártyát nem tartalmazzák, a beérkezett árajánlatkérelmet követően kollégáink minden esetben felveszik Önnel a kapcsolatot, hogy garantáltan az Ön számára megfelelő és egyben költséghatékony alternatívára essen a választás

Az SMD kijelzők előnyei:

  • fejlettebb, modern technológia
  • süllyesztett kivitelű, kocka alakú LED diódák
  • szebb vizuális élmény
  • nagyobb látószög
  • hosszabb élettartam
  • könnyebb kivitel

8 PIXELES FULL COLOR (teljes színskálás) SMD KIJELZŐK:

Teljes színskálás szövegezések, képek/fotók megjelenítésére, valamint videók lejátszására alkalmas.
(a kijelzőn található led diódák egymáshoz viszonyított távolsága 8 mm)

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x96 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

90000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x128 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

120000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x160 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

150000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x192 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

180000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x224 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

210000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x256 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

240000 Ft+áfa

2 év garancia

Méret: 32x288 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

270000 Ft+áfa

2 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x320 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

295000 Ft+áfa

2 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x352 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

330000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x384 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

360000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x96 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

135000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x128 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

180000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x160 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

225000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x192 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

270000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x224 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

315000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x256 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

360000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x288 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

395000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x320 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

450000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x352 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

495000 Ft+áfa

Méret: 48x384 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

540000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x96 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

180000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x128 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

240000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x160 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

299000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x192 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

360000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x224 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

420000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x256 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

480000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x288 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

530000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x320 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

590000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x352 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

660000 Ft+áfa

Méret: 64x384 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

720000 Ft+áfa

1 év garancia

1
2
3
4
5
6
7
8

Termékeink mellett feltüntetett összegek a vezérlőkártyát nem tartalmazzák, a beérkezett árajánlatkérelmet követően kollégáink minden esetben felveszik Önnel a kapcsolatot, hogy garantáltan az Ön számára megfelelő és egyben költséghatékony alternatívára essen a választás

6 PIXELES FULL COLOR (teljes színskálás) SMD KIJELZŐK:

Teljes színskálás szövegezések, képek/fotók megjelenítésére, valamint videók lejátszására alkalmas.
(a kijelzőn található led diódák egymáshoz viszonyított távolsága 6 mm)

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x96 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

99000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x128 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

132000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x160 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

165000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x192 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

198000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x224 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

231000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI FUTÓFÉNY, LED KIJELZŐ, FÉNYREKLÁM, FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x256 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

264000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x288 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

297000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x320 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

330000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x352 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

363000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x384 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

396000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x96 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

148500 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x128 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

198000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x160 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

247500 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x192 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

297000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x224 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

346500 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x256 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

396000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x288 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

445500 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x320 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

495000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x352 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

544500 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x384 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

594000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x96 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

198000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x128 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

264000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x160 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

330000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x192 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

396000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x224 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

462000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x256 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

528000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x288 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

594000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x320 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

660000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x352 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

726000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x384 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

792000 Ft+áfa

1 év garancia

1
2
3
4
5
6
7
8

Termékeink mellett feltüntetett összegek a vezérlőkártyát nem tartalmazzák, a beérkezett árajánlatkérelmet követően kollégáink minden esetben felveszik Önnel a kapcsolatot, hogy garantáltan az Ön számára megfelelő és egyben költséghatékony alternatívára essen a választás

5 PIXELES FULL COLOR (teljes színskálás) SMD KIJELZŐK:

Teljes színskálás szövegezések, képek/fotók megjelenítésére, valamint videók lejátszására alkalmas.
(a kijelzőn található led diódák egymáshoz viszonyított távolsága 5 mm)

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x96 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

111000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x128 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

148000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x160 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

185000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x192 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

222000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x224 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

259000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x256 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

296000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x288 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

333000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x320 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

370000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x352 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

407000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 32x384 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

444000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x96 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

166500 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x128 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

222000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x160 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

277500 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x192 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

333000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x224 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

388500 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x256 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

444000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x288 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

499500 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x320 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

555000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x352 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

610500 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 48x384 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

666000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x96 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

222000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x128 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

296000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x160 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

370000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x192 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

444000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x224 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

518000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x256 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

592000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x288 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

666000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x320 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

730000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x352 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

814000 Ft+áfa

1 év garancia

KÜLTÉRI LEDFAL / VIDEÓFAL / LED TÁBLA / LED KIJELZŐ /FUTÓFÉNY / FÉNYREKLÁM / FÉNYÚJSÁG

Méret: 64x384 cm / Kültéri / FULL COLOR - fotó/videó /

888000 Ft+áfa

1 év garancia

1
2
3
4
5
6
7
8

Termékeink mellett feltüntetett összegek a vezérlőkártyát nem tartalmazzák, a beérkezett árajánlatkérelmet követően kollégáink minden esetben felveszik Önnel a kapcsolatot, hogy garantáltan az Ön számára megfelelő és egyben költséghatékony alternatívára essen a választás

Új generációs, 10 pixeles Gyógyszertári / Patika keresztek:

Különböző effektekkel kombinálható marketing szövegezések és szimbólumok megjelenítésére alkalmas.

Az árak tartalmazzák a csomagolást, valamint a címre szállítás költségét!

1 oldalas - zöld színű ( működés közben megtekinthető a "Videók" menüpontra kattintva )

Méret: 96x96 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

185000 Ft+áfa

1 év garancia

2 oldalas - zöld színű

Méret: 96x96 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

285000 Ft+áfa

1 év garancia

1 oldalas - 2 színű (piros/zöld)

Méret: 96x96 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

215000 Ft+áfa

1 év garancia

2 oldalas - 2 színű (piros/zöld)

Méret: 96x96 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

325000 Ft+áfa

1 év garancia

1 oldalas - kék színű ( állatorvosi rendelőintézetek számára )

Méret: 96x96 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

185000 Ft+áfa

1 év garancia

2 oldalas - kék színű ( állatorvosi rendelőintézetek számára )

Méret: 96x96 cm / Kültéri / P10-es led kijelző / Rendelhető színek:

285000 Ft+áfa

1 év garancia

1
2
Görgessen, tudjon meg többet!

AJÁNLATKÉRÉS

KÉRJEN AJÁNLATOT GYORSAN ÉS EGYSZERŰEN

Küldés
Görgessen, tudjon meg többet!

Kiemelt partnereink

UNIVER COOP ZRT.

UNIVER COOP ZRT.

WOLF PLASTICS KFT.

WOLF PLASTICS KFT.

NEMZETI ÚTDÍJFIZETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZRT.

NEMZETI ÚTDÍJFIZETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZRT.

POLUS-COOP ZRT.

POLUS-COOP ZRT.

SZARVAS COOP ZRT.

SZARVAS COOP ZRT.

TONDACH MAGYARORSZÁG ZRT.

TONDACH MAGYARORSZÁG ZRT.

POSTAAUTÓ DUNA ZRT.

POSTAAUTÓ DUNA ZRT.

JYSK - Budaörs

JYSK - Budaörs

AMNESIA

AMNESIA

INTERSPORT SÍARÉNA - EPLÉNY

INTERSPORT SÍARÉNA - EPLÉNY

MADÁCH SZÍNHÁZ

MADÁCH SZÍNHÁZ

SÁTORALJAÚJHELY VÁROS

SÁTORALJAÚJHELY VÁROS

Forgách Kastély - Mándok

Forgách Kastély - Mándok

Merkapt Zrt.

Merkapt Zrt.

Szentgotthárd város

Szentgotthárd város

Zamárdi város

Zamárdi város

BKV Zrt.

BKV Zrt.

Extreme Digital eMag

Extreme Digital eMag

Extreme Digital eMag

Extreme Digital eMag

ETO - Gy?r

ETO - Gy?r

TROPICARIUM

TROPICARIUM

VESZPRÉMI PET?FI SZÍNHÁZ

VESZPRÉMI PET?FI SZÍNHÁZ

Hofstädter Nyílászárók

Hofstädter Nyílászárók

Etyek Önkormányzat

Etyek Önkormányzat

OPEL WALLIS

OPEL WALLIS

Rólunk mondták

Felker József - Szécsény - Felker Zöldség-Gyümölcs Kiskereskedés

Csak ajánlani tudom mindenkinek, ha valaki üzletet köt velük, akkor csak
pozitív tapasztalatai lesznek! Ádám, akivel az üzletet bonyolítottam, mindig
segítőkész volt, állt a rendelkezésemre, ha bármilyen kérdésem volt.
A termék kinézetre és működésre is kifogástalan. Szakmai tudás és háttér
hiánytalan, gratulálok srácok, csak így tovább! Remélem, hogy be fog válni,
ha így lesz, akkor biztos, hogy itt rendelem a következőt is.

Juhos Zsolt - Ingatlan Maximál

Korrekt, segítőkész rugalmas ügyintézés a rendeléstől a kivitelezésig. Kb. fél éve használjuk a panelt, ami nagyon jól működik. Kérdés esetén gyors, szakszerű válaszokat kapunk. Mindenképpen jár az 5 pontos Google értékelés is. 

Kozák Tamás

Nagyon kedves, gyors és rugalmas volt az ügyintézés. Két hónapja van kint egy 1m x 2m 5 pixeles ledfalam. Eddig minden tökéletesen működik! Köszönöm.

Papp Bertalan

Normális kiszolgálás, segítőkészek a beállításnál és ha bármi probléma van gyorsan megoldják (egy led panel csere). Ilyen partnerekkel jó együtt dolgozni!

Vasi Tamás

Korrekt kiszolgálás, rugalas, gyors ügyintézés. Kivitelezés és garancián túli készséges rendelkezésre állás.

Perei Titusz, Budapest - Perei Efraim Kft.

Rendkívüli módon kiemelnèm a nagyon korrekt ès gyors írásbeli válaszokat,,,ami ritka mert esetenként munkaidőn túl vagy hétvégén is történtek!!!(Ugyan ez igaz a telefonos visszahívásokra is)
Külön köszönet azért hogy olyan témàban is segített ami a szerelèst illeti: konkrétan a led konzol teljes tervezése és kivitelezése ügyében.
Szívesen ajánlom a munkáját és rugalmasságát mindenkinek aki kérdezi a forrását a led fényújságnak!
További sikereket kívánok és ne feledje::: Bármit csinál valaki ebben az országban ha nem így gondolkodik mint ön könnyen alul marad az amúgy kiéleződött piac versenyben!

Rudolf László ügyvezető igazgató – Riwex Kft. Szerencs

A kibővített boltunkba fényreklámot kerestem a neten. A böngésző által
felajánlott lehetőségek közül  a futófény.hu- ra esett a választásom.
Telefonon érdeklődtem , és nagyon segítőkész és pontos felvilágosítást
kaptam. Megrendeltem a kívánt méretet , ami az ígért időre pontosan és
hibátlanul meg is érkezett. Csak pozitívan tudok nyilatkozni a
vásárlásról, valamint a program kezelésének betanításáról! Mindenkinek
csak ajánlani tudom!!

Turza András - Jákó Vegyesbolt Kft. - Jászjákóhalma, Goods Market

Kis boltunknak ,kerestem egy kis plusz reklámot a nagy átmenő forgalom miatt. A neten találtam meg a futófény.hu-t nekik volt a legszimpatikusabb az oldaluk illetve a termék leírásuk és bemutatásuk! De ami még ezt is felülmúlta az az első telefonhívás, nagyon segítőkész és pontos felvilágosítást kaptam minden kérdésemre ! Csak pozitívan tudok nyilatkozni a vásárlásról ! És ami a programozást illeti a hétvégélyét nem kímélve  ami mindössze 1 óráig tartott telefonon keresztül! Köszönöm szépen, és nagyon elégedettek vagyunk! Jákó Vegyesbolt KFT Jászjákóhalma Goods Market!  Üdv:Turza András

Balogh Attila - Comfort Line Bútoráruház, Veszprém

Az áruházunk kapuja mellé rendeltünk 2 nagy méretű LED táblát, hogy a főútról is jól látható legyen a felirat. A telepítés során tapasztalt rugalmasság nagyon pozitív volt, a rossz idő és a technikai akadályok ellenére is hamar helyére került a két tábla. A beállításokhoz és a program kezeléséhez is teljeskörű segítéset kaptunk! Teljes mértékben elégedettek vagyunk!

Tóth Csaba - TÓCSA TRADE KFT. - Tiszaújváros

Fényreklámot kerestem a neten , és ráakadtam a futófény.hu- ra. Telefonon érdeklődtem , és nagyon kézséges és érthető válaszokat kaptam. Meg is rendeltem a kívánt méretet és színt ( a vezetékelést is az én igényem szerint alakították ki ). Rá 3 napra meg is kaptam törésvédő fóliába csomagolva!! ( futárszolgálat nem kíméli) Fizetési lehetőség is az én igényem szerint történt. Ezután újra telefonon felvettük a kapcsolatot , ahol nagyon érthetően lett elmondva, hogy hogyan telepítsük illetve használjuk a készülék programját. Mindenkinek csak ajánlani tudom!!
 
Koronczay órabolt - Budapest

Szeretnék rosszat írni, -mert született pesszimista vagyok- de nem tudok. Nem egyszer hívtam fel Ádámot fájdalmasan idióta kérdésekkel a kialakítással, rögzítéssel, programozással kapcsolatban, közel voltam hozzá hogy kisállattartási tanácsot is tőle kérjék, szerencsére ez nem történt meg (még). A szánalmas "problémáim" hogy miért ennyire olcsó, a konkurencia miért annyi amennyi, stb.. kérdéskörre is korrekt -számomra is érthető válaszokat kaptam, meglepő módon ingerültség nélkül. A szállítás végképp korrekt volt, személyesen hozták el a boltba, kipróbálva, beállítva, rögzítő elemekkel együtt. A programozást telefonon keresztül magyarázták el, mindent értek, minden működik úgy ahogy kell, ár érték arányban verhetetlenek, és van szolgáltatás az árú mögött, ami azért valljuk be, ritka. Legközelebb nagyobbat rendelek, de tuti tőlük:)))
 
Zsigmond Ékszerbolt – Körmend

"Négy vállalkozástól kértünk információt futófényről, mind közül magasan a FUTÓFÉNY.HU bizonyult a legkorrektebbnek. Partnerek voltak a felvilágosítástól, a megrendelésen keresztül, a futófény programozásáig, beállításáig. A számlázást, és a szállítást is megbízhatóan végezték. Hazánkban sajnos még ritka ez a felelősségteljes hozzáállás, és minőségi szolgáltatás, amit ők végeztek."

Monoptik Optika - Maglód

"Optika üzletem számára kerestem költségkímélő, de sok információt hordozó reklám lehetőséget. Igy kerültem kapcsolatba a céggel. Emailben kértem először árajánlatot, majd telefonos egyeztetés után személyesen is találkoztunk az üzletnél. Ádám nagyon sokat segített ötleteivel, hasznos tanácsaival. Rövid határidővel, korrekt árakkal dolgoznak, csak ajánlani tudom mindenkinek!"
 
BAKOS-VILL BT - Bátonyterenye

Gyors kiszolgálás ,könnyű programozás ,készséges segítségnyújtás, megbízható minőség! Figyelemfelkeltő, nagyon jó! Több vevő! Megéri ! Csak ajánlani tudom!
 
Csizinszky László – Corrocont Kft. - Budapest

„Nagyon korrekt pontos szállítás, telefon információk az üzembe helyezést segítették.”

Egervári Ferenc - XVI.Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata

„Csak jókat tudok Önökről mondani. Korrekt, gyors és ügyfélbarát ügyintézésük volt. Köszönjük.”
 
Kiss Sándor - Master-Dekor Kft., Tatabánya

Tisztelt Ádám!

A termékkel teljes mértékben elégedettek vagyunk.

Minden az előzetes egyeztetések alapján lett kivitelezve. A vezérlő program egyszerűen és jól működik.
 
Csizmazia György - Balatonfüred

A termékkel és a kiszolgálással maximálisan meg vagyok elégedve, ügyesen csináljátok. 

Szórád Róbert Ev. - Újszász

„A termékkel, illetve a beüzemelését támogató szolgáltatással maximálisan elégedett vagyok, jó szívvel ajánlom másoknak is!”
 
Pájer János - Zsira, pelletüzem

„Kedves Ádám!

Mióta a fényreklám felszerelésre került, megnőtt az utcáról spontán betérő érdeklődők és vásárlók száma a fabrikett és fapellet iránt.

A megrendelés menetével, vezérlőprogram ismertetésével, kommunikációval maximálisan elégedett vagyok.”

Bartek Hajnalka - Kalocsa, virág üzlet

Csak jókat tudok írni, nagyon korrektek, és segítőkészek voltak, szerintem érdemes volt befektetni a led táblába, biztos vagyok benne, hogy a jövőben meg fog térülni a befektetés :) Köszönöm! :)

Goschy Miklós - Budapest

„A megrendelt termékkel maximálisan elégedett vagyok, korrekt kiszállítás, őszinte és lényegre törő kommunikáció, ügyfélbarát hozzáállás jellemzi vállalkozásukat.

Bátran ajánlom mindenkinek a céget.”

1
2
3
4
5
6

TEKINTSE MEG TERMÉKÜNKET MŰKÖDÉS KÖZBEN

Görgessen, tudjon meg többet!

Szerviz

A gyártás és értékesítés mellett, tevékenységünk led futófények/fényreklámok szervizelésére is kiterjed.

Amennyiben az Ön által vásárolt fényreklám garancia időn túl meghibásodott, vagy annak gyártója elérhetetlen, keressen minket bizalommal. Budapeten található bemutatótermünkben, szervízpontunkon minden szükséges alkatrész rendelkezésre áll a javításhoz. A szervízelést igyekszünk minél előbb elvégezni, időpontegyeztetést követően a legtöbb esetben 1 nap alatt  rendelkezésre tudjuk bocsátani a szervízelt fényújságot.    

Elérhetőség:

Tel.:+36 20 486 40 66

Email: info@futofeny.hu

Görgessen, tudjon meg többet!
„Célunk, hogy kiváltsuk a lassan és körülményesen frissíthető plakátokat, molinókat egy valós időben frissíthető innovatív marketing eszközre, komoly előnyhöz juttatva ezzel Ügyfeleinket”
Cégnév: KORÁD-TRADE KFT.
Székhely: 9300 Csorna, Andrássy út 33/A.
Adószám.: 24882554-2-08
Közösségi adószám: HU24882554
Cégjegyzékszám: 08-09-026147
Képviseli: Kormos Ádám-ügyvezető
(20) 486 4066
Amennyiben foglaltak vagyunk, kérjük küldjön e-mailt és néhány percen belül visszahívjuk!
Lap tetejére Lap tetejére
Feki Webstudio Feki Webstudio

Copyright © 2024 Minden jog fenntartva - Impresszum - Adatvédelmi nyilatkozat